2009. augusztus 4., kedd

Pearls&Computers

Van egy kedves barátom, a Gyula, aki évtizeddel plusz még néhány évvel fiatalabb nálam, mégis békésen tűri ámokfutásomat az msn-en.
Mivel nekem viszonylag új dolog a kapcsolattartásnak ez a formája, hát lelkesedésem és írásdömpingem határtalan. Nem panaszkodom, hagy "beszélni", a szűkszavúsága olykor sértő is. De nem bántom, mert elvisel.
Általában feldobok egy témát és azt vesézzük ki, ki-ki a maga szószátyár avagy szószátyártalan módján. Ha valamilyen rejtélyes okból Gyulámnak is megtetszik a kibeszélnivaló, néha bővített mondatokra is kapható.
Egy alkalommal az iránt érdeklődtem, mit is csinálna legszívesebben informatikusi diplomájával. A publikus válaszáról szeretnék most írni.
Alapítana egy céget, mely számítógépek javításával és programok írásával foglalkozna. Tehát kellemeset a hasznossal. Azonnal könyörgőre fogtam a dolgot, kértem, vegyen be társtulajdonosnak, ugyanis én gyöngyöt is fűzök és foltvarrással is foglalkozom. Rábíznám a befektetés részét, a hasznon meg osztozkodnánk. Mivel férfi, hát igen nehezen fogta fel, mi köze az én tevékenységemnek az övéhez. Miután meggyőztem, hogy nagyon is sok, például a több lábon állás, valamint, hogy így én is szert tehetnék némi jövedelemre, beadta a derekát. Mindjárt filózni is kezdett, hogy mi legyen a vállakozásunk neve. Mindketten olyat szerettünk volna, ami egyértelműen utal tevékenységünkre, a nemzetközi piacra való törekvés miatt az idegennyelvűek is megértik, no meg a szomszéd Julcsi néninek sem okoz gondot a kiejtése. Mindezen feltételeknek, úgy éreztük, a Pearls&Computers tökéletesen megfelel. Mert, ha a környezetünkben élő sváb asszonyok is minden további nélkül kiejtik azt, hogy hedendsoldörsz meg dermatológiailag tesztelt, a bifiduseszenziszről nem is szólva, akkor a mienk sem gáz.
Aztán eszembe jutott az Annus néni, aki fél éve bírkózik a patchwork-kel és még nem jutott túl azon, hogy - Mi van? Megint pöcsölsz? -, ha megles varrás közben. Persze szólhatnék neki, hogy foltvarrás, de van abban valami drámai, ahogy irulva-pirulva pöcsölést emleget egy hetven éven túli néni és én mindig élvezem az élet apró kis örömeit, még, ha ettől kegyetlennek tűnök is.
Bori néni mondjuk más tészta, őt a fogkőlepedék-eltávolítás kiejtése is alaposan megrázza, de azért nem ő az átlag. Átlagon felüli a Marika néni, aki addig nem nyugszik, amíg kellő gyakorlás után, sváb akcentusát átmenetileg tudatalattijába téve, ki nem mondja, hogy nácsörölmilkendháni meg paletteigorarojál. Sőt mi több, meg is akarja érteni, hogy mindezek mit jelentenek. A véestelesopp és horsztfuksz meg a drájvettertaft nála nem érnek ...
Meg kell jegyeznem, Marika néni juttatott a csúcsra a minap, ha nem is úgy, ahogy az most sokaknak beugrik. Neki köszönhetem életem kevés a-ha! élményének egyikét. Végre leesett a pedagógusként és szülőként egyaránt nem favorizált szóképes olvasás /poc-ok, á la Miklóska, minden jog fenntartva!/ haszna.
Egy szó, mint száz, a Gyula meg én meginogtunk a pörlszendkámpjútörsz ötletünk átgondolásakor. Legyen csak magyar nevünk! Magyar embernek magyar szó! Mert abból ért a magyar ember. No, meg hazafik is vagyunk - bár nem teljesen echte ősökkel.
Aztán eszembe jutott, hogy van egy ismerősöm, aki gyűjti azokat a magyar nyelvű kifejezéseket, melyeket egy magyar sem ért meg, talán az sem, aki élt az adott formulával. Tőle tanultam a máig legkedvesebbet, mely hajdanán egy középvezető szájából hangzott el, s én azóta sem tudom kitalálni, milyen gondolatokat öntött csokorba ezzel: "Az elvi valóság gyakorlati lezongorázásához nem járulok hozzá és egyben meg kívánom vétózni!"
Nem tehetek róla, a szívemet nagy-nagy melegség járja át, valahányszor élek a fentiekkel. Nem tudom, mit jelent, de bátran használom, többek között akkor, amikor negyven fokban nem akaródzik lángost sütni vagy a gyerekemnek újabb pár szandált venni. Lehet, hogy nem jól alkalmazom és távol van az eredeti jelentésétől, mint Mohács Jeruzsálemtől, de mindig, ahányszor elmondom, nagyon fontos embernek érzem magam.
Megállapítottuk Gyulával, hogy magyarul is lehet kínaiul beszélni.
Szavazásra tettük a névválasztást és szégyen ide, szégyen oda, még mindig a Pearls&Computers-t találtuk a legvonzóbbnak.
Azért abban megegyeztünk, hogy, mielőtt névjegykártyát csináltatunk, leteszteljük az ismerősökön, s ha van valakinek valami jobb ötlete, szívesen megfontoljuk.
Hogy addig is menjen a cégalapítás, hirdetést fogunk feladni, melyben tőkéstársakat keresünk, récék kíméljenek jeligére.
Szóval a Gyulával ilyen jól elbeszélgetünk, pedig évtizeddel és még néhány évvel fiatalabb nálam. És fogalmam sincs, miért visel el engem!?



(Az írás kelte: 2007., augusztus.
A kedves Gyulámból galád Gyulám lett - nélkülem alapított céget. Na jó, sok sikert kívánok Neki, mert megérdemli, mint én a rózsaszín ajakrúzst!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése