VII. rész: Erdőfalva első bálja

Sokszáz spóra szórta a szóróanyagot,
mindkét oldalán sűrűn teleírt lapot.
Senki sem panaszkodhatott, hogy nem kapott
Erdőfalva első báljára meghívót.
Bár az iromány nyájas szövege szerint
a bálba csak a felső kör kéretik.
A házi légy, a csótány, az egér legyint:
- Mi, szegény nincstelenek, koppantunk megint. -
A vírusokat szigorúan intették,
tiszteletüket véletlenül se tegyék.
Mi várna rájuk? Penicillin, a derék,
ha a tiltást valahogy elfelejtenék.
Ezen meg is sértődött a spanyolnátha.
Csendben vígasztalta élete párja:
- Nemcsak a külföldieket szedik ráncba!
A honi influenza sem kezdhet táncba! -
S, hogy a pórnép mégis értesülhetett,
az állat-elit bálról képet nyerhetett,
köszszösszenetet a póknak rebeghetett,
ki oda behálózott poloskákat küldetett.
Ők aztán csendben, tömegesen rámásztak
azokra, akik ültek vagy éppen ráztak.
A hangzavarból mindent kibogarásztak,
s pókfőnöküknek imígy magyaráztak:

"Először a bögyös gyöngytyúkok érkeztek,
a bálterem előtt Rolls Royce-szal fékeztek,
így a helyfoglalásánál előnyt élveztek.

A lepkék persze csapatostul szálldostak.
A Nappali Pávaszem tűnt csak álmosnak.

Az ülésrendnek mindannyian örültek.
A vegetáriánusok külön ültek,
a vad ragadozóktól elkülönültek.

A smaragdricsókától a fess pingvinig,
a sznob tőkésrécétől a pártpolipig
aki számít, megjött kábé fél tízig.
Csak a fej hiányzott, az est fővédnöke,
az Erdőfalvi Felcsúszottak elnöke.
Már azt hitték, nem is jön el, csak jövőre.
De a legutolsó pillanatban végre
/hivatali teendőit tette félre/
megérkezett a díszpinty és kedves férje.
Őket a fekete medve köszöntötte,
mézes-mázos szavait rájuk öntötte.
/Hamar leintették, sajna nem örökre./





A vendégek vakargatták ülepüket,
várták, hogy a marhák megfújják tülkjüket.

Végre elkezdődött a tánc és a tivornya.
- Sose halunk meg! - ezt a kérész visongta.
- Pont ő mondja?! - szólt felesége szipogva.
Egy furcsa pár igen jó példát mutatott:
a pióca lóra tapadva andalgott,
álmodozva hattyúdalokat hallgatott.
Kóbor cowboy coboly ugratta a nercet:
- Kedvesem! Szánna rám néhány másodpercet?
Hol vette a bundáját? Nagyon megtetszett!

A vacsora után beszélgetésbe kezdtek,
bár akadozott a szó, nagyon elpilledtek.

- Nem megy a szekér.- panaszkodott a fjordló.
- Agyonnyom az adó! - kontrázott a holló.
- Én speciál ölég sikeres vagyok.
Tanulmányútra havonta elutazok.
Így asztán kőcségként mindent leírhatok.
Látom, nem vót, aki kiokosíccsa!
- utazásait is sorolja az osztriga:
- Múltkorába megvót Dzsaméka, oszt Riga.
- Nem járt iskolába születése óta.
De mindig malaca van - súgta a róka.
- Hallottátok a legújabb viccet róla?
Egy icipici értelem szállt feléje,
ám azt mondta a negyedgrammos agykérge:
végképp kimerültem, jaj, békén hagyj végre! "

A pók a népnek azt is elmesélte,
mi lett a bepoloskázás vége:
- Kilencvenhárom behálózott poloska
Az elit állatokkal még tovább ropta
úgy, hogy én erre engedélyt adtam volna.
De szerencsére a decens jegesmedve,
a keringőtől cseppet kimelegedve
fehér bundáját egy székre levetette.
Így minden erővel lecsaphattam rájuk.
Ideje volt, már épp begerjedt a csápjuk.
Egy dobozban szépen hazahoztam őket,
az állat-elit báli megfigyelőket,
hogy elmesélhessem élő szóban, sorban
milyen állatok vannak hozzátok képest fórban.





A szegény hallgatóság csak döbbenten ült.
Néhány egér és csótány már rég elmenekült.
A házi légy székébe kapaszkodott, szédült.
- Ha a szokásosnál még szemtelenebb lennék,
a bálba jövőre nyugodtan elmehetnék,
döglégy nejemmel keringőre keringhetnék!
- Még mit nem!? - szólt mérgesen a gabóca.
A pók tette az i-t a pontra: - Dologra!


(Illusztráció: Sziráki Zsolt)